Bejelentkezés





További lehetőségek

Megjelent a JAWS2023

DeepComp ekkor 2022-10-25 18:00:28

Ahogy azt már korábban megszokhattuk, az utolsó negyedév beköszöntével érkezik a JAWS következő, 2023-as főverziója.
Az újdonságok listája most is tetemes, de ami talán fontosabb a mindennapokban, a hibajavításoké is.

Intelligens pillantás


Az angolul Smart Glance-nek nevezett funkció a nem szabványos HTML elemekkel (címsor, hivatkozás, régió és társai) kiemelt tartalmak képernyőolvasóval való kezelhetőségét hivatott segíteni. A működési elve, hogy ami a képernyőn kiemelt tartalomként jelenik meg, azok közt úgy tudjunk navigálni, mint a címsorokon. Az ilyen tartalmakat a JAWS alapértlemezés szerint minden oldalbetöltésnél elmondja, de akár hangjelzést is kérhetünk az ilyen elemekhez.
A funkció billentyűparancsai

Az intelligens pillantás paraméterei az INS+6-tal megnyitható beállítási központban kezelhetőek a WEB, HTML, PDF részén a fanézetnek.

Értesítési előzmények újdonságai


A JAWS2022 júniusi frissítésében debütált funkció, ami az INS+space, N rétegelt billentyűparanccsal érhető el, számos újítást kapott.

Egy mozdulattal törölhetőek az értesítések, entert nyomva bármelyiken pedig megtekinhetőek annak részletei, de szabályt is létre lehet hozni belőle. Szabályokat amúgy konkrét értesítés nélkül is lehet készíteni, akár a jövőre nézve, ha például specifikus szöveget tartalmazó értesítést várunk.

Másik hasznos funkció, hogy a Windows szendvics (Toast) értesítéseinek bejelentése az INS+space, CTRL+n rétegelt paranccsal kikapcsolhatóak. Ezek azon normál értesítések, ami látóként a képernyő jobb alsó sarkában jelennek meg, Windows-osan zenélnek és például az Outlook vagy a Posta használja. Az UIA értesítésekre (tehát amit az oldalak, Teams és társai küldenek használat közben) nincs kihatással a beállítás.

Dell Waves Max memória használati hiba javítása


A JAWS2023-ban javították az Eloquence-t, Vocalizer Expressive-t és Microsoft Mobile-t érintő, Dell Waves Max programmal együtt való drasztikus memóriahasználatot okozó hibát. A Dell Waves Max szoftver ismét futtatható a JAWS mellett probléma nélkül.

Új hely az ILM hitelesítési fájloknak

v
Az ILM hitelesítési fájlok mostantól új helyre kerültek, hogy ne kelljen rendszergazdai jogosultság a JAWS aktiválásához (például Országlicenccel).
A C:\Program Files\Freedom Scientific\Activator helyett tehát a hitelesítési fájlok a C:\ProgramData\Freedom Scientific\Licenses helyen lelhetőek fel. Így az Activator mappa helyett a Licenses mappát kell menteni, ha másolatot készítenénk gépünk aktiválási állományairól.

Új, táblázatos lehetőség az intelligens navigálásban


Az Intelligens navigáció szolgáltatásunk a virtuális kurzorral hatékonyabb navigációt kínál a webes alkalmazásokban, mivel a bal és jobb, vagy a CTRL+bal és CTRL+jobb nyilak karakter és szó helyett vezérlőelemenként léptetnek. Ezáltal a navigáció, például az eszköztárak, a lapcsíkok és a navigációs hivatkozások közötti mozgás sokkal inkább hasonlít az asztali alkalmazásokban való navigációhoz.

A JAWS2023-ban már van egy új táblázatos beállítás, amely csak akkor kapcsolja be az Intelligens navigációt, ha egy táblázatra lépünk. Az Intelligens navigáció beállításait a szokásos helyeken paraméterezhetők.

ARM64 támogatás


Windows 11 esetén a JAWS2023-ban elérhető az ARM64 processzor támogatása, igaz, néhány limitációval.

Egyéb hibajavítások és újdonságok


Letöltés, telepítés


Ez a verzió is ingyenesen hozzáférhető az igazoltan magyar felhasználók számára, 2024-ig biztosan az országlicenc program jóvoltából. A részletek itt érhetőek el.

A frissítést a JAWS2023 béta fel fogja ajánlani, de más főverzió, például a 2022-es, nem. A frissítés mérete néhány 10 MB.

A programhoz online és offline telepítő is elérhető itt.

Minden, JAWS2023-mal kapcsolatos hír itt érhető el.

Forrás: Freedom Scientific


Kategóriák

Kulcsszavak

DeepComp lábrész